Nagyon készültem már a túrára, hiszen tavaly sokat kavartunk, és revansot akartam venni. BUÉK után azonban nem sok időm maradt pihenni. Szülőlátogatás, ahol jól megetettek, pedig ellenálltam;) Hartmann Misivel még a Tojáson beszéltük, hogy találkozunk, de csak épp összefutottunk a rajtban, most nem együtt mentünk. Egy órával indulás előtt telefonált csanya, úgyhogy nem maradtam társaság nélkül; találkoztunk a Pasaráti tér magasságában, és elég korán a rajtnál voltunk. Nagyon jó volt a hangulat(om), már nagyon pörögtem. Sok ismerős (a rendezők és segítők közül Máté és TPeti, aztán P-ista, Hartmann Misi, induláskor autóból integetve VadMalac…). Csanyával megbeszéltük, hogy az én tavalyi útvonalamon megyünk, főleg, hogy most pontosítottam is pár szakaszt. Amint lehetett elindultunk, de nem arra, amerre a többség. Először a fel Zsíros-hegyre. Kicsit nehezen találtuk meg a csúcsot (ott nappal még nem voltam), vacakul is éreztem magam, hogy bevittem szegényt a sűrűbe. Aláírás után a K-en mentünk Remete-h. irányába. Egyszer elvétettünk egy elágazást, úgyhogy pártíz métert vissza kellett menni. Az e.p. megvolt, majd fordított zergemenetben (mert a zergék mindig felfelé mennek, nem?;)))) jutottuk el a szurdokba. Itt csanya botjainak segítségével (mégegyszer kösz) könnyen átlibbentük a patakon, és a javasolt, éles gerincen haladó feljáratot is pikkpakk megtaláltuk, hála előző napi felderítő utamnak. A Hosszú-Erdő-tetőre menet a karácsonyfává alakított bokor fincsi szaloncukorral lepett meg minket, ez nagyon jó húzás volt a rendezőktől. A tetőn gyorsan pecsételtünk, kösz a teát, és irány Fekete-fej. Adyligeten kicsit kavartunk, mert túlmentünk egy utcán, de legalább megfigyelhettük és kitárgyalhattuk a mai házak építészetét és az S60-as Volvo vonalvezetését. A Fekete-fejről nekem rossz emlékeim voltak, hiába, a Super8-on mindig nagyon meleg volt ott, tavaly meg csúszott rendesen, de most könnyen vettem az akadályt. Innen a P, Phsz-ön mentünk a Kopasz-erdő-tetőre. Kerültönk inkább egy kicsit, de legalább nem kellett aggódnunk az eltévedés miatt. A tavalyi esetből okulva, és hogy ezt a szakszt nem jártam be nappal, óvatosak voltunk, a pontot azonban könneyn megtaláltuk, ahol Ebola és JMTE (megértem a névválasztást) őrizte a sátrat. Innen sem kockáztattunk – sokan, köztük VadMalac, jöttek szembe ezen a szakaszon – úgyhogy Phsz, Zhsz útvonalon kerültünk a Nagy-Kopaszra, ahol a pontőrrel és a kedvével nem volt semmi gondunk. Itt bukkant elő a Hevér Gábor és Béla bácsi nevével fémjelzett csapat, akik ahol jöttek, ott is tűntek el a kerítés irányába, pedig a mi előző pontunkra igyekeztek. Tudhattak valamit. Mi a biztosat választva visszamentünk a Zhsz-re, és a Z-ig azon száguldottunk, már amit az enyhén sáros lejtő megengedett. Onnan ismét az általam frissen felmért, és most sokkal jobb minőségű, de még mindig jeges úton indultunk a Meszes-hegy irányába, amit mi el is kereszteltünk később meszesgödörnek, mert lementünk a hegyre, s utána feljöttünk a hegyről. Korábbi leírásom szerint a kerítés mellett mentünk az irtás szélén, be az erdőbe, majd a sarkán, ahol találkoztunk egy sporttárssal, aki (nekünk) egyenesen ment tovább, mi jobbra fordultunk, és a Széna-hegy tetejének oldalában (hihi) a S-K+ elágazástól nyugatra értük el az erdészeti utat. Hullámvasutazás közben a Larzenig várható menetidő adatokkal szórakoztattam Csanyát, aki még az utolsó méterekig is kételkedett egy kicsit, de végül odaértünk. Dumcsi, körülnézés, csoki, topikkex után indultunk tovább negyed 2 körül. Én kicsit el voltam kenődve, mert 2 körülre terveztem az érkezést, ami ott csak akkor lett volna kivitelezhető, ha egyből a célba mehettünk volna. De mi visszamásztunk a hegyről, és a S, K+ útvonalon jutottunk a Kutya-hegy-re. A pontot megtaláltuk, mert tavalyról előjötek az emlékeim, hogy az utolsó (honnan tudja ezt az ember előre?) nyílt terepről az erdőbe érkezéskor jobb oldalt van egy árok-szerű egyenes, amin pont a csúcsra lehet feljutni, míg a jelzés enyhén balra kerül. Elég nagy volt itt a köd, a lámpát én már ritkábban használtam. Aztán felleltük a kis lekerített részt (tudja valaki mi az?), és egy szemben haladó pár segítségével az önkiszolgáló ep-t is. Vissza a K+-ra, és már csak a Nagy-Szénás volt hátra. A K-t megtaláltuk, azonban először egy másik hegyre indultunk fel, amiről hamar feltűnt, hogy nem elég magas, nem elég meredek, nem elég kopasz, szóval mi a francot kerestünk ott? A Nagy-Szénáson aztán a tavalyi pontőrrel találkotunk, megkaptuk a magunkét, és aránylag egyszerűen (bár kettőnk közt felosztva a terepet) megtaláltuk a P-t, amin leereszkedtünk a faluba, a célig.
Itt elfogott a rettegés, hogy már mindenki beért, tömegnyomor lesz a célban, alig tudunk majd leülni pár elvadászott virslivel… de nagy meglepetésünkre szinte kongott a plébánia klubhelyisége. Szívélyes hangulatban kínálták a Vilmost az oklevél-átadó ceremóniához, de kocsival lévén csak pár korty sört kértem inkább. Aztán tombolára is befizettem két cseh TESCO ceruzaelem beváltásával (nagyon szép gesztus volt!), majd jól bevirsliztünk és beteáztunk. Közben megtudtuk, hogy hányan indultak, s ami a legfontosabb, jól mentünk. Ugyanis én menetidőre optimalizálok, és mi voltunk kb a huszonötödikek a célban, miból 12 feladta, tehát beigazolódtak számításaim. kb 8 és negyed óra csináltuk meg. Legközelebb más útvonalat választok, mert a szint ebben az irányban 1500+ körülinek tűnt. Hazaindulásunkkor futottak be VadMalacék. VM, ne haragudj, hogy olyan szótlan és mogorva voltam, addigra elfáradtam már, és a meleg otthonra vágytam. Csanyát még hazavittem, aztán fél 5kor már az asszonyt simogattam. A kár csak az, hogy másnap családi programom volt, 9kor keltem, és csak este 11kor jutottam megint ágyba. A kipihenés még hátravan.
Összegzésül: más, sőt klasszikus túrákkal szemben nagyságrendekkel jobb volt a hangulat, a rendezés, a szervezők hozzáállása, az ellátás. A rajtban/célban a tavalyi teljesítők és idei (!) indulók (pontos) névsora, a jelzetlen szakaszokon jelzések, stb. Köszönöm a rendezést, nagyon jól éreztem magam!