BHTCS enyhült télben
Másképp nem is vágtam volna neki. 2 óra futás után teljes átizzadás és lassú fagyhalál, ami rám vár. Ebben az évben viszont kegyes meleg adatott s végre megnézhettem magamnak ezt a jó kis éjszakai – s ami a hab a tortán, tájékozódásos – túrát.
7 előtt kicsvel indultam neki a Zsírosnak a Felsenberg felé véve az irányt. Hát én az Ördög-barlang másik oldalán kerestem, mint ahogy azt szerintem a térkép mutatta. Szerencsére az itinerben lévő kis térképvázlat segített s toronyiránt menve leltem rá a gumicukros fiukra. Ez jól kezdődik gondoltam s ha lúd legyen kövér. Hasonló erdőn keresztüli levágásos módszerrel dobbantottam a közeli sárgára, amin – leszámítva egy röpke kék szakaszt – lefutottam a betonútig. A hó annyira világított, hogy a lámpát csak néha-néha kellett bekapcsolni, biztosítandó a bizonytalant. A betonon haladva kerestem s találtam is meg a nyiladékot. Némi mászka felfelé s máris egy újabb csúcs és a pontőrök. Innen a Kék becserkészése gyerekjáték volt. Bepróbálkoztam a ráadás ponttal is. Igaz én a tetőn kerestem. Aztán elolvasva az itinert vissza az útra s a villanyvezetékektől nem messze leltem rá az önkiszolgáló pecsétes, kivilágított fenyőre. Nekem „teccett”. A Hosszú-erdő hegyi csúcsot a kék+ on végig, a bánya aljából lőttem ki. Visszafelé át az úton, a mezőn, s az erdőn és mindenen át és keresztbe értem el a Pirosat. A Piros végében az út no meg a kerítés. Átlendültem. Aztán újra a következőn is. Az erdő s a hó halkan tűrte magányos csörtetésemet. Így lett meg egy út a hegy oldalában, majd a Z+ is. Még 1 kerítés s a hosszú nyiladékon végig a Fekete-hegyi pont. Sapka csere, fel a sál s lelassítás, amivel az ekkorra kialakuló fagy ellen próbáltam védekezni. A ponttól a Z+-en lefelé majd rátérve a P3szögre folytattam az utat. A Kis-kopasz nem kicsit dolgoztatott meg. Jóval messzebb volt és lejjebb, mint számítottam rá. De keresték mások is. Túró rudival és némi vízzel jutalmazták a pont megtalálását. Innen merészen (jól kitaposott ösvényen) jutottam el a Nagy-kopaszra telepített kilátóig. Aztán le a Z3szögen s a kerítés mellett hosszan, jelzetlen utakon nyomtam. Egyre fogyott a szembe jövő túrázók száma. Kissé paráztam is, mivel ezen a szakaszon tíz egynéhány éve futottam utoljára, valaha-korabeli tájfutóként. Sajnálkozva tapasztaltam, hogy mekkora ritkítások voltak azóta. A halk erdőben hallani véltem keserű fák sóhaját. Szerencsére az út egészen az Ilona lakig vezetett. Felvertem a szegény, épp elpihenő pontőröket. De nem bánták, sőt. Sapka és itiner szárításban segítettek míg benyakaltam 3 pohárka meleg teát. Mennyei ital, ambrózia íze a számban. Közben leküldtem 2 szaloncukrot s lecsekkoltam a mumus Meszes-hegyet a térképen. Gyomortályról felvidulva futottam le a széles csapáson s a másik oldalon egy hasonlóan szélesen, de jóval meredekebben fel. Aztán a hegy peremén haladva jött 1 út, ami egészen elvitt a pontőrök sátráig. Visszafelé besegített egy futó csapat (igaz én is adtam némi infót az Ilona laki pontról nekik). Az út amire irányítottak végül is kivitt a fehér útra, majd a Sárgára. Itt azonban balfék módra balra fordultam a jobb helyett. Vagy 3 Km lefelé után ébredtem s jöttem rá mi a gond. Bosszúsan visszakapaszkodtam a keresztútig s értem el a kerítésnél a kék+-t. Innen ugyancsak széles csapás vezetett a Perem-hegyi pontra, ahol kiderült, nincs meg az itinerem. Sebaj, a Nagy-Szénás már nem volt messze. Közben beért a Meszes-hegyi futócsapat, kikhez csatlakozva értem el a csúcsra. Ők még – Andi kivételével – folytatták távolabbi csúcsok felé. Mi meg leballagtunk a piroson s hamarosan élveztük a padlófűtés örömeit a plébánián. Még benyomtam egy nagyon jóleső zöldségesnek hívott tésztalevest is.
Jó kis túra volt ez, bár máskor is jöhetnék rá. Ha legközelebb is ilyen barátságos lesz az idő akár a távolabbi csúcsokat is megnézem majd. Ráadásul jövőre jubilálás is lesz extra meglepikkel és demokratikusan „beixeltetett” csúcsokkal.