Akik rendszeresen járnak teljesítménytúrákra, talán már találkoztak azzal az érzéssel, hogy bármennyire is szép az útvonal, kimagasló az ellátás, vagy bőséges a díjazás, valami hiányzik. A végig szalaggal jelzett útvonal, a hibátlan itiner és az előbb felsoroltak mind nagyszerű dolgok. Előbb-utóbb azonban a legtöbb emberben halk kis sercenéssel kel életre egy szikra, ami lassan egy ősi tüzet lobbant lángra. Ez a kihívás tüze, az ismeretlené, a veszélyé, ami akkor született, amikor még nem volt navigáció, se térkép. De még talán út se… A Regnum Marianum Sportegyesület szervezésében immár tizenötödik alkalommal került megrendezésre a BHTCS, azaz a Budai-hegység Távoli Csúcsai elnevezésű téli, extrém, tájékozódási teljesítménytúra. De mit is takar ez pontosan?
Kicsit visszább ugrom az időben. Tavaly (2017) vettem rész először a túrán. Akkor még csak két táv közül lehetett választani. A rövidebbiken indultam, mivel ilyesmit nem csináltam korábban. Az átlaghőmérséklet -20 Celsius fok volt, a sikeres teljesítők aránya 50% alá esett a végére. A hangulat elképesztő volt. A túra lényege, hogy január első szombatján a résztvevőknek összesen 9 hegycsúcsot kell felkeresniük tetszőleges sorrendben és útvonalon. A 9 közül 6-ot előre megadnak a rendezők, 3 csúcs azonban csak a rajtban derül ki. Van még további egy extra csúcs, melynek érintésével egy órával megnövelhetjük az amúgy feszes, 10 órás szintidőt. A csúcsokat se úgy képzeljük el, mint a Kékest. Némelyik még csak névtelenül sincs jelölve a legtöbb térképen, vagy semmilyen út nem vezet rá. Van még egy BHMTCS (még távolabbi csúcsai) táv is, ami további 4, előre bejelentett csúcsot tartalmaz ugyanannyi szintidővel, azonban így a várható táv már 45-50 km). Azt hiszem ezek alapján már mindenki érzi, hogy messzire elkerüli a túrát, vagy felmegy az esemény oldalára (bhtcs.hu) és decemberig nyomkodja a frissítés gombot, amikor is általában megjelenik a kiírás. A nagy hideg ellenére 43 km-es útvonallal, 9 óra 53 perc alatt sikerült levadászni a 9 csúcsot, valamint a bónusz csúcsot is. Ezt utólag is az év egyik legizgalmasabb programjának tartom és egy térdsérülés miatt fájó szívvel vártam a 2018-as kiírást. Legnagyobb örömömre most először bevezették a rövid távot, így megpecsételődött a sorsom. Magam mellé beszerveztem két testvéremet, egy ismerőst és egy ismeretlent. Egyikük se vett még részt ilyen túrán.
A rövid távon (BHKCS; K = közeli) kicsit változnak a szabályok. A BHTCS 6 előre bejelentett csúcsából 2-t, a 3 meglepetés csúcsából pedig 1-et kapnak meg az indulók. Tehát összesen hármat, ám ebben az esetben mindhárom csak a rajtban derült ki. Hogy még izgalmasabb legyen, három darab ilyen csúcshármas volt, amiből véletlenszerűen kaptak egyet az indulók – természetesen a csapatok, csoportok ugyanazt. Új helyszínre is került az esemény bázisa, mely jóval tágasabb és szebb. Az előző évhez képest bő 25 fokkal volt melegebb induláskor. Míg akkor egy porcelánüzletnek tűnt az erdő, most sokkal inkább hasonlított egy csokoládépudingra, amiről a tejszínhabot is lenyalták már. A hármas számú csúcshármas jutott nekünk, ami a Nagy-Kopasz, Vörös-Kecske-Hegy és Hosszú-erdő-hegy pontokat írta elő számunkra. Az óramutató járásával ellentétesen indultunk el. Annak ellenére, hogy a bejegyzésem elején kihívásról beszéltem, végig mobiltelefonnal navigáltam a kis csapatot. Azért hogy némileg szépítsem a helyzetet, papír alapú térképet nem is vittem magammal – ha valami technikai hiba adódna, legyen egy kis izgalom is. Ilyen egyébként még sose történt velem… A pontokon minimális ellátás (de erre a túrára nem is szabad többet). Ahol mi jártunk, ott cukorkát kaptunk (kétszer). Az Ilona-lakban mindig van meleg tea, de mi ezt nem érintettük. Illetve meg kell jegyeznem, hogy tavaly a hatalmas mínuszban egy ponton volt forró kávé. Biztos vagyok benne, hogy olyan jóleső kávét nem sokan ittak.
Idén a rövid távon is 10% fölötti volt a sikertelenül teljesítők aránya, ami a 20 km körüli teljesítménytúrák körében igen ritka. A leírások és nyomvonalak alapján számomra úgy tűnik ez főként amiatt van, hogy sokan azt hiszik telefonnal nem lehet eltévedni (illetve könnyű navigálni), másrészt alábecsülik azokat a perceket, amiket a pontokon töltenek el, vagy épp az elágazásokban. Ezek a percek ugyanis pillanatok alatt mennek át órákba. Extra nehezítő körülmény a sötétség és az is, hogy ezen a túrán bizony el kell hagyni a jelzett turistautakat (is).
Mi a plusz csúcsot nem érintettük, így kereken 20 km megtételével sikerült teljesítenünk 5 óra 13 perc alatt a túrát. Ebből majdnem 1 órát mi is állással töltöttünk itt-ott. A célban instant tésztaleves és tea járt, ami rendkívül jólesett azután, hogy egy kis kapkodás miatt egyetlen müzliszelettel vágtam neki az útnak.
Útvonal: https://www.strava.com/activities/1344222879
Mindenkinek ajánlom ezt a túrát a jövőben, aki szeretne valami eredetit, valami vadabbat, ami több annál, mint hogy kényelmes tempóban követi az ember az eltéveszthetetlen szalagozást és lépten-nyomon teletömik finomsággal. Erre a túrára készülni kell, ezen a túrán teljesíteni kell.