A nekünk rendezőknek mindenképpen extrém BUÉK túra után mi mással lehetett volna felfrissülni, mint egy extrém téli éjszakai tájékozódási túrával:) A BHTCS-n úgy érzem teljes mértékben sikerült is regenerálódni. Grobáék társaságában (groba, V. Kati, Pintz úr és Herr Bakancs) mentünk egy ötös konvojban. Ahogy megfigyelhető volt túra közben is, szinte mindenki egy kisebb-nagyobb csapattal tartott, hiszen a csúcskeresgéléshez bizony jól jött a sok-sok szempár.
Az útvonalat groba javaslatára a Meszes-heggyel nyitottuk, gyakorlatilag az Ördögkerék egyik lehetséges kezdésével azonos módon (amit én tavaly pontosan ilyen formán csináltam az Ördögkeréken). Érezhető volt, hogy a Nagykovácsi körüli erdők talaja egy fokkal sárosabb mint a Budai parkerdő klasszikusai (mint pl. a BUÉK 20 útvonala), de ennek ellenére még mindig nem okozott komoly gondot.
A Meszes-hegyet még full lámpákkal közelítettük meg, de az ottani pontőrök tanácsára később egyre inkább az „égi lámpás” fényére bíztuk magunkat. A viszonylag tiszta időben sokszor hosszú időre pihentethettük a saját pilácsainkat.
A Meszes-hegy után az ott kapott Bounty szeletet magunkhoz véve visszafordultunk és a K+/S sáv elágazásig visszamenve a Nagykovácsitól északra levő hegyeket vettük célba. Kutya-hegyet valóban nagyon egyszerű volt meglelni, és a triviális Nagy-Szénás (ahonnan pazar esti panorámának lehettünk részesei, + ahol isteni finom tejkaramellát is elvehettünk!) illetve a kicsit odébb költöztetett Zsíros-hegy után komolyabb tájékozódást igénylő hegyek következtek.
A tapasztaltabb kollégák könnyedén elnavigáltak a részben dzsindzsás úton a Kálvária-dombig, ahol a délelőtt még a BUÉK rendezésben segédkező 2 MVTE-s kollégánk, Sz. Jani és Ebola fincsi teával kínált. Ezután a Remete-hegynek nem is a megtalálásával volt a gond, hanem az onnét való leereszkedés „óvatosságtechnikai” praktikáival. Mondanom sem kell, hogy mindenki a saját testi épségét kímélendő egy göthös csiga tempójával csoszogott le a Remete-szurdokba, ahonnan nem az itiner által is ajánlott csodaszép de veszélyes meredélyen másztunk fel a Hosszú-erdő-hegyre, hanem a Remete-szurdokon át kerülőt téve előbb „civilizált területre” jutottunk, majd a hegynek a gerincútját meglelve kényelmesen az EP-re értünk. Nagyon finom volt a gesztenye!
Időben nagyon jól álltunk, és már csak 2 hegy, a Fekete-hegyek 2 púpja várt ránk. A Fekete-hegy megtalálása volt tájékozódásügyileg a mai legkomolyabb feladat. Meg is izzadtunk vele, főleg amikor már azt hittük, hogy egyre közelebb értünk a hegycsúcshoz. Több csoport is összeverődött a Fekete-hegyet keresve és közös erővel aztán meglett ez a pont is. Az ottani pontőr több lehetőséget is vázolt a Nagy-Kopasz megközelítésére – km-ben rövidebb, de technikás és tájékozódós; illetve távban hosszabb, de szinte eltéveszthetetlen -, mi a „lassan de biztosan” elvet követve a kijárt utakat választottuk.
Nagy-Kopaszon is finom tea fogadott, valamint az az öröm is, hogy a Fekete-hegyekben a tájékozódás nem vett el annyi plusz időt, mint amire előre számítottunk. Innét már csak a – Budai kilátók túra végéből is jól ismert – Z háromszög / Z sáv kombinációval be kellett sétálni a célba.
Megjegyzem még, hogy a Nagy-Kopasz déli oldalán szokatlanul enyhe szellők fújdogáltak, amit persze egyáltalán nem bántunk:)
A célban 3 kitűzőből választhattunk, valamint korlátlan mennyiségben nagyon tartalmas zöldséglevest illetve teát, palacsintát és virslit. Mivel a virslikből a BUÉK rendezésén volt elég, ez alkalommal inkább kihagytam.
Nagyon pozitívnak találtam, hogy gyakorlatilag az összes ellenőrzőpontról fantasztikus panoráma nyílt, a települések / utak fényei által a hegyek kontúrjai is kirajzolódtak!
Klasszul éreztem magam a BHTCS-n és köszönet a rendezőségnek érte! Az időjárásra abszolút nem lehetett panaszunk, ahogyan gondolom fél nappal korábban a BUÉK résztvevőinek sem;)
Köszönet a szervezőknek a túráért!