„Téli – BUÉK 20 – teljesítménytúra” 🙂
Ezt a jó kis beágyazós duplázási lehetőséget már jó előre kinéztem magamnak, de kicsit tartottam tőle, az idő szűkössége és a társaság hiánya miatt is. Végül azért csak nekimentem.
Téli
Öt órai kelés után, valamivel 7 után érkeztem a Téli teljesítménytúra rajtjába egy túrázókkal megtöltött 137-es busszal többek között Lombrágó társaságában. A kezdeti ötezresfelváltási problémák ellenére fél8kor már sikerült is elrajtolni. A Réti ösvényen rögtön szép kis emelkedő fogadott, aztán ahogy szépen kisimult az út elkezdtem a tempósabb gyaloglást és kocogást a lejtőkön. Hűvösvölgyig(8,2 km) végig viszonylag kellemes út visz, így egy óra alatt ott is vagyok,
BUÉK 20
és 10 perces sorban állás után már rajtolhatok is a BUÉK 20-on. Az elején talán kicsit túlságosan is megnyomom a tempót, így már az Apáthy-sziklánál(9,2 km) vagyok egy óra alatt, ahol rendesen el is szörnyednek a 461-es rajtszámomon.Ez lelkesít, hogy ilyen jól állok, de a lejtőkön való szokásos kamikaze-leszaladás után azért úgy tűnik, hogy csak elkezdek lassulni. Következő pont előtt kicsit bizonytalan vagyok az úttal kapcsolatban, de aztán csak föllelem a pontőr sátrat, ahol Vaddino-ék várnak, és kínálnak minden jóval. Egy sütit el is fogadok, aztán már robogok is tovább. Nagy-Hárs hegyig rendben van minden, csak aztán sajnos a végén benézem az S körtúra jelzés leágazását, és tovább megyek a sárgán, ami csak akkor tűnik fel, mikor beérek a cél alá, így szépen ráhúztam a távra még egy kilométert. Már fáradt vagyok, és ez a kis kitérő a morálomat is erősen csökkentette, így végül 11:10-kor érkezek a célba pont 2:30-as idővel. Itt esik le, hogy a rajtban elfelejtettem fölvenni az induló csomagomat. Szerencsére sétáLós bácsi mellett találkozok Moiwa-val is, aki intézkedik az ügyben, így ebolatól rögtön két croissant-t is kapok az ivólé mellé. Még gyorsan visszamegyek Joeyline-ékhoz célidőt felíratni, vizezek egy teát, fölkapok Pygmeánál egy kenyeret és egy virslit, elköszönök, így összesen 5 perc szöszmötölés után már
Teljesítménytúra
megyek is tovább a sárga jelzésen (amin már volt szerencsém egyszer tévesen benézni az állomás alá), folytatva a Téli teljesítménytúrát. Hamarosan ismét szembemegyek a BUÉK 20 mezőnyével, majd ismét beköszönhetek Vaddino-éknak (akik most írják föl a BUÉK-os rajtszámomat :), azonban ezúttal fölfele haladok tovább, a Szépjuhásznéhoz, ami után a Zháromszögön Rushboy jön szembe, akiről kiderül, hogy csak úgy kirándulgat :), és most csak két túrát tervez januárban. Nagyot nézek, elköszönök és megyek is tovább, mert azért még mindig szorít az a 7 órás szintidő. Hiába, nem kellett volna az a 2,5 órás pihenő Hűvösvölgyben. 🙂 Úgy tűnik, már elég fáradt vagyok, mivel egy örökkévalóságnak tűnik, míg elérek Normafára, ahol iszonyatos fagyos szélvihar tombol. Pár perc után szakítok is az addigi lájtosabb öltözködéssel és fölveszem az éjszakára tartogatott kabátot. Normafát elhagyva az Apáca-rét felé már feltűnnek a nagyon jól követhető piros és narancssárga szalagok, így innentől nincs sok gond a tájékozódással, csak egyszer-kétszer kell megnézni az útleírást Budaörs utcáin. Végül 13:50-kor beesek a célnak helyt adó sörözőbe, ahol megkapom az emléklapot és választok egy szép hópelyhes kitűzőt. Egy cetliért kapok a pultnál egy bögre teát is, amivel elégedetten leülök egy asztalhoz, és fél szemmel egy röhejesen gagyi fantasy filmet nézve elgondolkodom az eddigieken. Tehát végül 6:20 alatt teljesítettem a Téli teljesítménytúrát, ez(3,87 km/h) talán az eddigi legrosszabb átlagom… 🙂 No de azért volt közben egy 7,8 km/h-s BUÉK is, és a hozzá tartozó 15 perces rajt-cél szöszmöt, így effektíve 3:35 jutott a korábbi túrára, az viszont már 6,8-as átlag. Összesen pedig kb 45 km 6:20 alatt az pedig 7,1 km/h. Miután jól elelmélkedtem ezeken, itt is elköszönök a rendezőktől, hogy egy 3-4 órás OFF után négy barátommal kiegészülve immáron a Nagykovácsi plébánián vitassuk meg, hogy akkor most mi legyen: BHTCS vagy
BHMTCS.
Én bizony töredelmesen bevallom, hogy a rövidebb távra készültem, és annak is voltam a pártján a végsőkig, mivel úgy gondoltam, hogy ez a társaság azt tudná viszonylag biztonságosan teljesíteni. No de hát a többiek kötötték az ebet a karóhoz, így megbeszéltük, hogy a hosszabb távon próbálunk szerencsét, viszont mindenki vállalja, hogy ha esetleg veszélyeztetné a teljesítést, akkor nyugodt szívvel ott lehet hagyni, a többit ő megoldja. Hát, én részemről nem szeretek ennyire kockáztatni, de ők tudják, hát legyen.
Némi készülődés után 6 órakor elindul ötfős társaságunk (Juli, Andi, Kristóf, Jani és jómagam) egy futósráccal kiegészülve. A hó szinte rögtön elkezd esni, ahogy kifordulunk a faluból. Az első emelkedő egy kicsit szétszakítja a társaságot, de azért nagyjából lendületesen haladunk. Az első két csúcson (Kutya-Szénás, Perem-hegy) rögtön kedves ismerősök várnak. Jó tempóban megyünk tovább aMeszes-hegyre majd az Ilona-lakhoz. Ezután egy kicsit hosszabb szakasz következik a Nagy-Kopaszig, ahol a két lány sajnos úgy dönt, hogy a hosszú távot feladják, esetleg a simán mennek tovább, ha lesz kivel, amúgy lesétálnak a célba.
Így már csak négyen megyünk tovább a ráadás Tarnai pihenőhöz, ahol egy vízszintes karácsonyfa vár minket az önkiszolgáló pecséten kívül. 🙂 Az ilyen kitett helyeken kicsit tombol a szél. Közben a hó folyamatosan esik, és már a földön is szép egybefüggő, többcentis hóréteg van, ami egyre nehezíti a haladást. A Fekete-hegyre viszonylag gyorsan átérünk, itt finom házi sütit kapunk és pár apró bölcsességet egy kis füzetkében, amit csak most jut eszembe megnézni, ahogy most ezt írom. Innen a Hosszú-erdő-hegy felé vesszük az irányt, aminek sziklás gerincén igen csak izgalmas a feljutás így hóban-fagyban. Itt finom teát kapunk, viszont Janitól (aki helyi révén élő GPS-ünk volt eddig) sajnos el kell búcsúznunk, mivel rosszalkodik a csípője, így az eredeti ötfős társaságból sajnos már csak ketten maradtunk Kristóffal, aki amúgy tájfutóként az alakulat fő tájékozódója. Jani a rövid távra áttérve szépen visszasétál Nagykovácsiba, mi pedig ismét négyen (mivel időközben kiegészültünk egy kétszeres bhmtcs-teljesítő sráccal) folytatjuk az utat a még távolabbi csúcsok felé.
Elsőként az igencsak városias jellegű Fazekas-hegyet hódítjuk meg, majd Hűvösvölgyet – ahol mintha már jártam volna valamikor 🙂 – keresztezve haladunk tovább a Homok-hegy felé, a változatosság kedvéért a sárga sávjelzésen, amit a napközbeni két túrán már mindkét irányban volt szerencsém megjárni. Ezt a csúcsot is elhagyva a Vihar-hegyre menetelünk át, ahol stílusosan élet-halál harcot kell vívni a szélviharral, hogy azt a négy szerencsétlen pecsétet lenyomja az ember. Innen minél gyorsabban elmenekülve a szintén ismerős Virágos-nyerget keresztezzük, majd viszonylag hamar és fájdalommentesen átérünk a Kálvária-hegyre.
Az igazi móka innentől kezdődik, mivel elhagyva a kellemes turistautakat egészen meghökkentő helyeken vágunk át a Kálvária-dombra, sok-sok dzsungelkommandóval, tízkörmös kapaszkodással és egyéb finomságokkal. Én már amúgy is erősen fáradtam az előzményeknek köszönhetően, de ezek az egész testet megmozgató túlélőakciók végleg beteszik a kaput, teljesen kimerülök. Azért csak-csak felérünk a csúcsra, de innen a Felsbergig egyre jobban lemaradozok a társaságtól. Az utolsó csúcson belátom, hogy nem vagyok jó állapotban, így egy percre leülök, és megeszem a második ( köszi ebola! 🙂 buékos croissantomat. A két srác előrement, így már csak ketten folytatjuk az utat. A kaja jót tett, fokozatosan föl tudok zárkózni Kristóf tempójához, aztán Nagykovácsi utcáin (ahol még kicsit elcsűrünk) lefelé már kocogunk is.
Végül 3:37-kor nyitunk be a plébániára, ezzel 9:37 lett a vége. Itt már a lányok várnak minket, akik társaság híján végül visszasétáltak a Nagy-Kopaszról. Megkapjuk a kitűzőt és az újfajta (és nagyon szép!) oklevelet, majd még egy kicsit beszélgetünk Radványi Bence főrendező úrral. 🙂
Hát, kemény túra ez…no meg a fagy, a folyamatosan eső hó és a jeges szélviharok sem könnyítettek a dolgon. Ahogy leülök enni rám tör az iszonyatos fáradtság, egyszerűen semmihez nincs erőm. Azért nem semmi kis nap volt ez. Valamivel négy után hazaindulunk. Juli egészen házig fuvaroz, ezzel sokat könnyített a szenvedéseimen. Rendhagyó módon (azért egy forró fürdőre eddig mindig volt erőm) rögtön bedőlök az ágyba és azonnal el is alszom.
No, összesítsünk még, mert azt szeretek. Szóval összesen 19:09 perc leforgása alatt körülbelül 90-95 kilométert volt szerencsém megtenni az év első túranapján. Ha levonom a nem túrázással töltött időt(~4 óra a téli teljesítménytúra és a bhtcs között), akkor pont 6-os átlag jön ki a 90 km-re, ami nem rossz így az igencsak extrémre sikeredett bhmtcsvel együtt.
Köszönjük mindhárom túra szervezőinek a sok munkát! Különösen figyelemreméltó, ahogy az MVTE meg tud küzdeni az ezres tömeggel, és a BHTCS szervezettségét és pontőreinek hősies helytállását is nagy-nagy dícséret illeti. Persze elfogult vagyok, de a BHTCS nagy kedvencem…ez az éjszaka is megerősített abban, hogy bizony szegény Mátra 115-nek meg kell osztania azt az első helyet az Év Teljesítménytúrája szavazatomban.
Végezetül köszönöm mindenkinek a társaságot, a szurkolást, az extra szolgáltatásokat és minden egyebet amivel szebbé tettétek a tegnapi napomat!