BHTCS 
avagy a Budai-hegység távoli csúcsai. Micsoda éjszakai buli volt. Széttáncolt cipellők. Sok-sok ismerős és ismeretlen futó, túrázó, kiránduló. 
És közben azt kaptam, amire régóta vágytam. 5 órán keresztül egyedül lenni az erdőben, de mégse teljesen egyedül. Na ki érti ezt? 
A pontőrök, vagy épp a szembe futó ismerősök is meglepődtek, hogy egyedül, egy szál pólóban (végre kezd visszajönni a Timis énem) olyan vidáman futkározok a ködös éjszakában.
Vágytam egy hosszú terepre, egy magányos utazásra, hogy újra fussak az éjszakában, és hogy újra legyenek olyan kihívások, amelyekkel szembe kell néznem. A pontok alapján az útvonalat is így terveztem. Az elejét könnyűre, futósra, a végét pedig egy jó Meszes-hegy és Kutya-hegy mászással akartam zárni.
Hangulatos ellenőrző pontok voltak, zenélő dobozzal, cukorkával meg csokival, nem is kellett volna frissítést vinni magammal, mert minden ponton jutott egy kis szénhidrát. 
Meleg volt az éjszaka, izzadtam a hosszú nadrágban, amit felgyűrtem és hálás voltam, hogy a kesztyűt, hosszú felsőt a táskámba tudtam tenni, semmi szükség nem volt rá. Jöttek a rövidtávos közös pontok, ahol kerestük vagy 5 percen át a pontőrt, mert kicsit elbújt előlünk 
Vagy épp a ködben az orromig sem látva szembe futó ismerősök, akik a nevemen szólítottak. Nem is értem, hangról sem ismertem fel senkit, bocsi érte. Volt tumultus a Tarnai-pihenőnél meg a Nagy-kopasznál, s onnantól minden kezdett csendesülni. Szerencsére sokan ellenkező irányba futottak, pont ahogy reméltem, ezért ami nekem a végére maradt, ott nem járt senki, mire én odaértem. Az Ilona-lakról leereszkedve teljesen egyedül voltam, még egy utolsó „gyere ide egy ölelésre” köszöntést elfogadtam Csipitől és Esztitől, majd ballagtam tovább a Meszes-hegy irányába. Gondolkodtam, vajon a Balaton mellől @thecsanya ott lesz-e, de a szeles, csodás „nemkilátás” mellé a ponton csak egy „404 not found” várt. Kellemesen elfáradtam a célba érve.
#bhtcs#budaihegység#éjszakai#terepfutás#trailrunning#miénkaterep#tomorrowisyours#runsmileeatloverepeat
