A közlekedési vállalat 63-as számú járatát vesszük igénybe Nagykovácsi megközelítésének utolsó lépéseként. Az Ikaruson utas alig akad, viszont a füstgáz egy részét az utastérbe köhögődik vissza, amint az az indulás után fél perccel kiderül. A jegyérvényesítő automata ezúttal az üzemszerűség határát súrolja: felszálláskor nem enged jegyet érvényesíteni, csak indulás után – ezáltal a jegyét érvényesíteni kívánó, csekély számú utast komoly egyensúlytartási kihívás elé állítják. Végül minden, környéki bérlettel nem rendelkező vállalkozónak sikerül a művelet, ezután csak annyi itt a feladatunk, hogy az oxigénhiánytól egyre zöldebb fejjel zötykölődjünk a túra rajthelye felé. A többes számot ezúttal három fő jelenti: Kerek repkényen és saját magamon kívül Gábor lakótársunk tagozódott mellénk. A nagykovácsi buszfordulónál elhagyjuk a túlamortizált járművet. Belépünk a felújítás alatt lévő, csupasz vakolattal enyhe indusztriális beütésű plébániára, a rendezők létszáma a rajtidő ezen kései percében közel áll az épp jelen lévő túrázókéhoz. Egy Budapest Kupás molinó mellett rálelek laci069-re, sikerül elhárítani kezdeményezését, miszerint igazán mi is vehetnénk kupafüzetet. Kitöltött nevezési lapokkal járulok a rendezők elé, majd némi apróvadászatot követően ezt még kétszer megismétlem, amire sikerül egy többé-kevésbé épkézláb nevezést végrehajtani. Rajtidő igénylése előtt még szemrevételezzük az idei év meglepetését, ez az Alsó-Telki-hegy, a térképen az Anna-vadászháztól alig egy kilométerre található, dél-délnyugati irányban. Ha nem valami fiataloson keresztül kell odaverekedni magunkat, akkor nem lesz vele nagy gond, gondolkodom hangosan. Folyosón kapunk rajtidőt, este hét óra nyolc perckor indítanak utunkra.
Azért, mert nem szeretjük az egyszerű megoldásokat, és azért, hogy ne valami meredek hegymászással kelljen kezdeni az estét, ötletszerűen megcélozzuk a Meszes-hegyet. A sárga sáv kényelmesen, hosszan kapaszkodik ki Nagykovácsiról, lágy hóesésben baktatunk a majdnem teljesen fagyott úton. Mellettünk sötét, súlyos tömb: az a Nagy-Szénás, amelyet az idén ki is hagyunk, legalábbis a csúcsra nem kell kimenni. Lassan elhagyjuk a művelt területet, erdőben kanyarog a szekérút, ahogy emelkedünk, felbukkannak a nyugati, déli láthatáron a Zsámbéki-medence falvai, fények az éjszakában. Kerítések mentén tájékozódunk, a sárgáról annyira jellegzetes helyen kell letérni, hogy ha nem lennének nyomok a friss, pár szemnyi vastag hóban, akkor sem tévesztenénk el. Itt le is sétálunk a térképemről, az út azonban egyértelmű, kényelmes. Utolér egy sötét ruha kék táskával, amelyek matus.petit körvonalazzák, egy ideig együtt kirándulunk az éjszakában. Körülbelül negyven percet hozott rajtunk, meg egy Nagy-Szénást. Sietsége érthető, neki néhány Még Távolabbi Csúcs is szerepel az étlapon. Hosszas, laza hullámzás után egy nagyobb tisztásra érkezünk, farakások sorakoznak pedáns rendben egymás mögött. Enyhe emelkedő vezet ki egy füves oldalra, a végében látható az ellenőrzőpont körül összegyűlt túrázók fénycsomója. Mármint a lámpáiké. A pontőröktől kapunk édességet, meg gyors pecsételést. Másfél pillanatig gyönyörködöm a hóeséssel tarkított panorámában, majd megcélozzuk az Ilona-lakot, mint következő, logikus úticélt.
Visszaballagunk a fakitermelők tisztására, ahol szinte véletlenszerűen teszünk egy derékszögű jobbkanyart, s egy tisztáson átvágva máris kényelmes ösvényre lelünk. Ez kevésbé meredek és sziklás, mint a tavaly választott út, leandalgunk rajta a Cseresznyés-árokba. Az árokban futó út előnyeit nem élvezhetjük sokáig, mert a házhoz vezető út rögvest ki is kapaszkodik belőle, villanypásztornál lépünk nagyot lent is és fent is. A kettő közötti állva legelős parton csanya és csapata kirándulnak el mellettünk, kényelmesen társalogva. A második villanypásztormászást követően fényt látunk balról az éjszakában, a kerülő irányon közlekedő matus.peti csatlakozik ismét. Szelídülő emelkedőn érkezünk meg az Ilona-lakhoz, próbálok egy béna képet készíteni a házról, naná, hogy nem sikerül. Odabent a bélyegzés műveletét teaosztás követi, a lelkes pontőr a fémbögrét „Noblesse oblige!” felkiáltással veszi át és oszt bele teát. Helyet adva a többi érkezőnek, kihátrálok a házikóból, kint kortyolom el az igen ízletes nedűt. Matus.peti térképét tanulmányozzuk egy kicsit, majd elindulunk a hosszú, széles, egyenesnek tűnő szekérúton, majd ott, ahol illene lekanyarodni róla, mi dafke egyenesen megyünk tovább. Lekerített erdősaroknál véljük aztán úgy, hogy mégis maradni kellene a kanyarodó irány mellett, a kerítést követjük, egy derékszögű háromszög jól járható átfogóját cseréltük ki egy jól és egy rosszul járható befogóra. Visszatérünk az akadálypálya után széles korzónak tűnő földútra, ezt követjük a zöld sáv eléréséig, amazt pedig az Anna-vadászházig. Az időjárás az idáig elmaradt hóesést változó intenzitással próbálja pótolni. Most például nagyon havazik. Átvágunk a vadászház előtti kis réten, a zöld kereszt jelzést követjük kényelmesen egy vadátjáróval védett kapuig, ahonnét az Alsó-Telki-hegy megközelítése szinte gyerekjáték. A szélben lassan kockára fagyó pontőrök a levegő hőmérséklete felől érdeklődnek, közben csokiszelettel kínálnak, amely mérsékelten fagyott gesztenyepüré ízét idézi bennem. Elhagyjuk a helyszínt.
Visszaballagunk az Anna-vadászházhoz, teszünk körülötte egy tiszteletkört, majd a térképen még szereplő ösvény megtalálása köt le. A szántón átkelünk valahogy, meg egy bokros-bozótos susnyáson is elkanyargunk egy darabig, majd magas, villanypásztornak tűnő kerítés teszi próbára a ruházatom átütési szilárdságát. A próba nálam sikeres, a többiek mérsékelt lelkesedéssel veszik tudomásul, hogy a bekerített területről kifelé menet is enyhe áramütésben lesz részük. Mögöttünk egy hang gazdája súlyosabban nehezményezi ugyanezt, sőt, még kidörzsölődéses és karcolásos tüneteket is felvonultat. A kerítés mentén rátalálunk ugyanarra az egyenes nyiladékra, amelyet a múlt évben is követtünk a Nagy-Kopasz felé (pedig az nem is volt a felkeresendő csúcsok listáján tavaly). Ez egyrészt hosszú, másrészt meredek, tehát nyugodt lélekkel beiktatunk közben egy hosszabb (2 perces) szusszanást. Aztán felmegyünk, megállapítjuk, hogy a hóesés mellett príma köd is ül a hegyen, és ennek megfelelően az első útvillánál rosszfelé kanyarodunk. Korrekció után afféle iránymenetben galoppozunk fel a hegytetőre. Itt a kilátó tövében fázó pontőrök tudatják velünk a pontos időt és a levegő hőmérsékletét (0,7°C, menet közben, szélcsendes helyen nem fázom), valamint fruttival kínálnak, csak a számban olvad, mert már bőven megfagyott. Készítünk róluk fényképet, cserébe ők is készítenek rólunk fényképet.
Immár sűrűn szakadó hóban indulunk tovább, simán valami jelzetlen ösvényen, majd a lábnyomok elfogytával (más is megszívta) visszatérünk a hegyre és gondosabban betájoljuk a zöld háromszög követendő ágát, matus.peti ellép lassan előre. Nem sokkal később jelzést váltunk, az alak marad, a szín változik, pirosra. Közben valahol két túrázó jön ki az erdőből valami ösvényen és a Nagy-Kopaszt keresik. Eligazítjuk őket. Továbbmegyünk, ismét jelzésváltás jő, zöld keresztet követünk jó sokáig, sőt, túl sokáig. Az éjszakában véletlenszerűen, ezúttal viszont harmadmagával megjelenő matus.peti tájékoztat hirtelen, hogy túlmentünk a Fekete-hegy elágazásán. Társasága pesza91-ből és mgruberből áll, peszával tavaly szinte ugyanitt találkoztunk, mgruberrel pedig utoljára ehhez a túrához hasonlatos, nyári, Velencei-hegységbéli eseményen. Kisétálunk a Fekete-hegyre, sátorból nyúl ki egy kéz, elveszi az itinereket, egy másik kéz közben sütivel teli tállal nyúl felénk. A süti hókifli és nagyon finom. Köszönöm! A tál visszahúzódik, lepecsételt igazolófüzetekre cserélődik. Elbúcsúzunk a kezektől és tulajdonosaiktól, megcélozzuk a Remete-hegyet.
A következő szakaszon máig sem tudom, hogy pontosan hol megyünk, csak úgy ballagunk valami jól járt, széles földúton nagyjából északkelet felé, a táj szép és előttünk Budapest fényei sárgítják az eget. A hóesés is mérséklődik. Matus.peti ellépett, ezúttal végleg, peszáéktól pedig mi léptünk el kissé. Találunk néhány házat és egy még szélesebb, aszfaltozott utat, amelyen előbb-utóbb megjelenik a piros sáv. Ez annyira megtetszik, hogy rövidesen el is hagyjuk rajta a műutat és jelzetlen földutat követünk Adyligetig. A játszótérnél aztán fogalmam sincs, miért, de nem ismerem meg, hogy ott járunk, ahol tavaly ilyentájt. Ezért aztán kétszer megállunk, hogy a térképen is meggyőződjek arról, hogy nem vagyok biztos abban, hogy hol vagyunk. Aztán lassan kezdem kapisgálni, de addigra elérjük a Remete-szurdokot. A szurdokban sötét van és kényelmesen járható út, a fákról viszont sűrűn csöpög az olvadó hó. Fényeket is látunk, méghozzá pesza91 és mgruber járnak ugyanitt, a találkozás örömére együtt kaptatunk fel a havas-sáros emelkedőn a Remete-hegyi ellenőrzőponthoz. Valahol visszafordulok, megnézem jól a Hosszú-erdő-hegy sötét oldalában fehérlő bányát. Arra a hegyre most nem mentünk. A ponton a három lány egy sátorban vacog, ők amúgy pálinkával kínálnak, elfogadok egy szűk kortynyit. A sátorral szemben zöld villogóval jólláthatóvá tett kutya szomorkodik. Bevesszük magunkat a sűrűbe, a kék kereszt elágazása előtt érjük utol peszáékat, az elágazásnál népes csapat jön szemből: Rushboy, Rudi István, orsipanka és még sokan mások, majd a sort mse-foot zárja. Ők már voltak a Kálvária-dombon, mi még nem, és meglepően sok időt eltöltünk azzal, hogy megkeressük. Végül az egyre szélesebb csapásokat követve sikerül megtalálni Lendvai Imréék állandó éji pihenőjét, cukorkával kínálnak a tumultus közepette.
Másik, egyértelműnek látszó úton indulunk dél felé, ez a K+ jelzésre bukkan ki, enyhe emelkedő vezet vissza a Kéktúra vonalára. Menet közben népes csapat jön szemből: Rushboy, Rudi István, orsipanka és még sokan mások, majd a sort mse-foot zárja. Flashback. Mi volt abban a cukorkában?! – kérdezem Repkényt, de megnyugtat, hogy a vízió közös, ő is ugyanazokat az embereket látta még egyszer szembejönni. Áthosszantolunk Nagykovácsi szűkebben vett nyaralóövezete mellé, közben peszával beszélgetek, majd hiába mutogatom a méltán népszerű Muflon Itatót, az ismét háromfősre apadt társaság ezúttal nem reagál rá. Igaz, most zárva van a kocsma. A turistaház szomorú romjainál térünk ki az Alsó-Zsíros-hegy felé, a nyílt tetőn messziről látni az ellenőrzőpontot jelző piros villogót. Az út elejét hóember őrzi. A csúszós le-fel huplit áthidalandó, rövid futást tartok, remélve, hogy nem botlok meg semmiben, beleértve a saját lábaimat is. A pontőrök komoly felszerelést felvonultatva, príma beállítással végrehajtott fotózást tartanak, külön köszönet a képért, ami született. Alattunk, körülöttünk Solymár és Pilisszentiván fényei szóródnak az enyhe ködben. Gyönyörű a kilátás.
Visszakapaszkodunk a kicsúszkált csapáson a turistaház romjáig, majd a zöld jelzést követve közelítjük meg a Felsberget. Ismét népes csapat jön szemből: mse-foot nyitja a sort, majd Rushboy, Rudi István, orsipanka és még sokan mások következnek. Durva volt ez a cukorka. Mindig ugyanazok az emberek, és mindig szemből. Kitérünk a Felsberghez, bár, csodával határos módon nincs akkora szükség a plusz egy óra szintidőre, de úgy érezzük Repkénnyel, hiányozna az a pecsét. A tetőn eltörésre aktiválódó, világító rudacska a meglepetés, eltörünk egyet-egyet és a többire tesszük, X alakban, amely vélhetően a tizedik rendezést hivatott szimbolizálni. Ötletes! Lebélyegezzük a lapjainkat, visszatérünk a zöld sávra, majd a kékre. Iszunk pár korty kávét, már csak át kell battyogni a Nagy-Szénás alá, s így is teszünk, az út meglepően rövid ideig tart, a szélben nagy robajjal zúgó fenyvesek elérését követően alig telik el egy kis idő, és máris a következő sátornál találjuk magunkat. Az egykori turistaháztól egy utolsó, rövid emelkedővel jutunk fel a Nagy-Szénás alatti nyeregbe. Itt elhagyjuk a kék országutat és a piros sávot követve battyogunk vissza Nagykovácsiba. Visszasétálunk a plébániára, lelkes rendezők gratulálnak, kapunk szép, tuningolt, X. rendezéshez méltó kitűzőt és szintén szép emléklapot. Köszönöm a túrát az RMSE-nek és külön elismerésem a pontőröknek, akiknek a szélben, hóesésben egy helyben állva-ülve-sátorozva kell átvészelni az éjszakát. A díjazás átadása után levessel, forralt borral, teával kínálnak, leülünk párologni, enni. Falatozás közben fény derül arra, hogy miért jöttek mindenhol szembe a mindenhol szembejövők, megérkezik pesza91, majd mgruber, és látjuk a még távolabbról visszatérő Börcsök Andrásékat még távolabbról visszatérni. Evés után kisétálunk a buszmegállóba, épp bent áll egy Ikarus, épp pár perc múlva indul, és Hűvösvölgyben épp csatlakozik hozzá egy villamos. Sima hazaút, bundáskenyér-sütés, alvás a hátralévő program.