No merre van Nagykovácsi? Ezt kérdezte tegnap éjjel Yoyoo a BHTCS különböző pontjain a hóviharban. Többnyire nem találtam el, de amikor végre megláttam a fényeket, akkor kisgyerekként ugrándoztam, hogy „most balra van Nagykovácsi”, majd ugrottam egyet: „most meg jobbra van nagykovácsi”, majd a hátam mögött mutattam a fényekre: „most meg mögöttem van Nagykovácsi”… aztán megszólalt a pontőr, aki őrizte a hegyoldalt, hogy el ne vigyék: „Igen, de az… SOLYMÁR!!!”
No ez volt az a pillanat, amikor elköszöntem és futni kezdtem. Ilyen és ehhez hasonló remek mókák történtek a Budai Hegyek Távoli Csúcsain tegnap Yoyooval, Farkassal, Sancimanóval és Mjocival, kezdve onnan, hogy megfuttattam egy eladót a Keletinél egy pékségben, át azon, hogy Yoyooval telefonon a kóbor kutyák szelleme hangján beszéltem a kihalt erdőben egészen odáig, hogy 3,5 óra alvás után reggel arra ébredtem, hogy Farkas a lábamat rángatja, mert megbeszéltük, hogy keltsen fel, hiába nem fogok úgy kinézni, mint aki már ébren van… Az utat persze nem tudnám elmondani, de egyszer lementünk a térképről, párszor a hegyekről, néhányszor az útról is, de a lényegen mindez nem változtat: jövőre ki ne hagynám!
Ha jő a múzsa és homlokon rúg, írok bővebb beszámolót is!