A BHTCS azaz a Budai Hegység Távoli Csúcsai éjszakai teljesítménytúra történései január 2-án
Schwarczy Gergő tollából…
18:20-kor indultunk Nagykovácsiból nagyjából 15 fővel. Elsőként a „meglepetés-csúcsot” kerestük meg, a Kutya-szénást. Simán megtaláltuk, szerencsésen észrevettük a jelzőfényt a turistaútról. A fa mentes, nyílt terepen elviselhetetlen volt a szél és a hó, amelyik testrészed nem volt elfedve, azt pirosra ütötte…leginkább arcba kaptuk.
A következő 2 pont: Perem hegy, Meszes hegy szintén simán ment, ezeken jártunk a 2009-es BHTCS-n is. Az Ilona-lakot nagy szintkülönbségeket leküzdve közelítettük meg: le, majd fel jó meredeken. Ezután a Nagy-kopasz következett, hosszabb út, de így jól eloszlott a szintkülönbség. A +1 órát jelentő Tarnai pihenőt közös megegyezéssel kihagytuk, mondván, „jók vagyunk, felesleges az a +1 óra”.
A Fekete hegyhez kissé kavarodva értünk el, lábnyomokat és fényeket követve, de azért meglett:) Ezt az állomást elhagyva találkoztunk a klub másik csapatával, sajnos csak 2 szó erejéig, utána csak bíztunk benne hogy még találkozunk…sajnos hiába. Utólag tudtam meg hogy a Hosszú-erdő hegy felé tartva feladták a harcot.
Egyébként mi is elkavarodtunk Adyliget felé, veszítettünk időt. Az igazi küzdelem viszont a Hosszú-erdő hegyről lefelé a bánya oldalban volt. Fullos jégpálya, a fákba kapaszkodva mentünk le a hegy egyik oldalán… utána meg fel a Remete-szurdok végén. Ott már mindenki szenvedett. Az utolsó 2 pontot simán megtaláltuk a legrövidebb úton és hiánytalanul beértünk a célba. A gps-t „szerencsére” nem sokat használtuk: a Kálvária dombnál bevetettem a biztos siker érdekében, amikor elértük az állomást még kb 1 km-rel távolabbra mutatott. Vagy a pont volt rossz helyen, vagy a koordináták nem voltak tutik, de egyébként sem lehet gps alapján végig menni. Ha nem ismered az erdőt, elvesztél.
Jövőre BHMTCS? 🙂
a Nagy Fehér… tollából…
15 fővel?? Medve anyám! Annyinak nem nézett ki!! 🙂 Na sebaj, a túra a gázos idő ellenére igen jópofa volt, megdolgoztatta az ember érzékszerveit. A szakadó hóban és a metsző szélben érdekes volt utat keresni, navigálni, nagyon jó fejlesztő gyakorlat volt. A Szénáson tényleg ítéletidő volt 45 fokban rádőlve a smirgliszerű havazásra, csak csodálni tudtam a pontellenőröket, akik egész éjjel ott álltak. Brrr… Az út eleje nekünk sem okozott gondot, még a Meszes-hegy és az Ilona lak közötti völgyet is – az előző évi kavargáshoz képest – sikerült a legoptimálisabban átmászni. A háznál tartottunk egy kis pihenőt, teáztunk, miazmás. Ilona lak és a Kopasz-hegy közötti 8 km-t előző évben úgy tettük meg, hogy tapasztalt, az utat már többször végigjáró túratársakkal mentünk, így nem kellett figyelni az útra, csak mentünk, mint a „birkák”! 🙂 Most viszont igencsak agyalni kellett a térkép felett, hogy a temérdek jelzetlen út között megtaláljuk az igazit. Szerencsére sikerült. A Tarnai pihenőt mi is kihagytuk, de meggyőződésem volt, hogy Gergőék érintik azt is, ezért feltételeztem, hogy talán utolérhetjük őket. Ez sikerült is a Fekete-hegyi pontnál, de mint kiderült, ők sem voltak a feltételes ellenőrző ponton, csak szimplán gyorsabban haladtunk. Váltottunk két szót, és megdumáltuk, hogy bélyegzés után beérjük őket, ami nem sikerült, mert „ki merre lát” alapon szépen elkeveredtünk a Júlia-major felé vezető útról és egy irányban stimmelő másik ösvényen nekifutottunk a Budakeszi Vadaspark kerítésének, és a korrekció kb egy óra plusz időt és legalább 2-3 km kerülőt jelentett. De azért a visszakeveredés legalább magabiztosan ment! A Gergő által leírt Hosszú-erdő hegyi sziklás jégpálya emléke erősen élt bennem az előző évből, ezért Adyligetre érve figyelembe véve a szűnni nem akaró havazást, a részlegesen átázott cipőket és a hátra levő szakasz nehézségét indítványoztam Gyurinak és Bálintnak, hogy fejezzük be a túrát, mert nincs sok értelme ilyen időben az előttünk lévő sziklás szakaszon csúszkálni. Egyhangú kapitulációt 🙂 követően elindultunk a Nagykovácsiba vezető úton, ahol nagy szerencsénkre felvett minket egy oda tartó autós, így nem kellett még 5 kilcsit gyalogolni az aszfalton. A faluba visszaérve jelentkeztünk a plébánián, hogy ne keressenek. A jelvényeket a sikertelen teljesítés ellenére is megkaptuk, sőt egy meleg levest is, ami nagyon jól esett. A túrát 23,5 km és 450m szint megtételével zártuk, amibe beleszámoltam az elkeverést is. Ezúton gratulálok mindenkinek akik velem voltak és akik teljesítették, nem volt „kispálya”! 🙂