3 év után visszatértem a méltán népszerű, szívemhez közel álló, ikonikus túrára. A Budai Hegység (Még) Távol(abb)i Csúcsai számomra mindig egy rendkívüli éjszakai túra, ami némileg ötvözi a terepfutás / teljesítménytúrázás és tájfutás izgalmait.
Regnumosok szervezik minden év első hétvégéjén, szívüket – lelküket beleadva. Köszönjük Nektek. 
Három távon lehet indulni, én a leghosszabbat választottam, ezen 13+1 csúcsot kell tetszőleges sorrendben felkeresni, melyekből 10+1 előre ismert, így lehet az útvonalat tervezgetni, 3 csúcsra viszont csak a rajtban derül fény, ott kell gyorsan kalkulálni, hogyan és mikor ejtjük útba. A +1 csúcsot nem kötelező érinteni, csak lehetőség, illetve 1 órányi extra szintidő jár érte.Mi nem a szintidő miatt, de természetesen sosem hagyjuk ki. 
Ahogy az lenni szokott, a rajtban, pontokon és a pályán a sötétség és a sűrű köd ellenére rengeteg, régen látott baráttal, ismerőssel találkoztam. Adri barátnőm, aki épp itthon van Koppenhágából, nagy örömömre csatlakozott hozzám, együtt indultunk felkutatni a pontokat.
Már a Meszes hegyen (ahol egyébként Csanyára számítottunk, helyette egy funny képet találtunk róla) 4 főre gyarapodott kis csapatunk. Mellénk szegődött Kamilla, aki igazán vagány módon teljesen egyedül vágott neki a számára ismeretlen terepnek és János, aki korábbi Mátra 115 túrákról emlékezett rám. Ők (külön-külön) mindketten a közepes BHTCS távra indultak. Remek társaság lévén próbáltuk meggyőzni, hogy maradjanak velünk a még távolabbi csúcsok felkutatására is, végül a Fekete-fej után elváltak útjaink, ismét kettesben szeltük a ködöt a sötét Budaiban.
Adri remek formában van, tempónk tökéletesen igazodott egymáshoz, így mindösszesen 7 óra 2 perc elteltével értünk vissza Nagykovácsi Plébániára, ezzel az eddigi legjobb időmet futva itt. A jól sikerült útvonalválasztásnak köszönhetően nagyjából ideális kört mentünk, így 49,12 kilométer és 1655 méter szintemelkedés kellett mind a 14 pont érintéséhez. Az időjárásra sem lehet semmi panaszunk.
Az enyhe, 3-4 fokos éjszakában nem kellett fagyoskodni mint 2017-ben, amikor -17 fokot, sőt a csúcsokon -23-at is mértek. A pálya is teljesen rendben volt, nagy sárra számítottam, de alig néhány helyen volt dagonya. A sűrű köd tette idén különlegessé élményünket, szerintem kifejezetten romantikus volt még úgy is, hogy 1-2 helyen (például a Vihar-domb után és a Virágos-nyeregben) percekig kóvályogva kerestük a helyes irány az alig 1-2 méteres látótávolságban.
Idén a célban sajnos nem volt a megszokott kínai leves, ám ez cseppet sem változtatott túraélményünkön. Köszönöm a szuper társaságot és jó hangulatot Adri, Kamilla és Jani, valamint köszönjük a rendezőknek és pontőröknek rendkívüli odaadásukat és kitartásukat – állítom, hogy egy pontőrnek a hideg éjszakában várni a túrázókat sokkal nagyobb kihívás, mint teljesíteni a távot. Találkozunk jövőre.
A fotók 1 kivételével sajátok, a Meszes hegyen készült képet köszönöm Kamillának.
