BHTCS nyílt bejárás 2006. január 7-8.
14 fővel vágtunk neki ennek a rendkívüli alkalomnak. Bár nem látszott rajtam, nagyon élveztem! Hála a jó helyismerettel rendelkező kollégának, még el se tévedtünk. 🙂 Asszem, ideje újra edzésbe jönni, mert lassan tényleg elpuhulok, és nem fogom bírni az iramot.
Végül 19:40-kor indultunk Nagykovácsiból. A Nagy-Szénást, Kutya-hegyet, Meszes-hegyet gondolkodás nélkül legyűrtük, ha jól emlékszem, 21:30 körül voltunk a Meszesen. Érdekes, hogy szinte végig bokáig érő havat találtunk, de a Meszesen teljesen leolvadt. Gyönyörű kilátás fogadott minket, és egy ellencsapat, Prérilovasvezetésével. Ők is a Nagy-Kopasz felé folytatták, de hosszabb utat választottak, az Ilona-lak felé hosszabbítottak, így még egyszer nem futottunk össze velük. Visszatértünk a sárgára, majd hamarosan letértünk jobbra, és egy fél-jelzésen folytattuk. A kolléga segítségével szinte toronyiránt sikerült a Kopaszra fölmennünk, 23 órára azt is magunk mögött tudtuk. Egy kis tankolás és kávészünet után indultunk tovább, a „járt utat járatlanért el ne hagyj” szellemében Z háromszög, P háromszögön, majd be a dzsindzsába. Így a Fekete-hegy sem okozott gondot. Lebaktattunk a Julianna-majorhoz, a kutyák épp el voltak bújva, csak egy jött, de ő se zavart igazán. A hó egy kicsit strapás volt, néha le volt taposva, de sok helyütt beszakadós volt. Épp mikor jól ráterheltük a súlyt, akkor szakadt be minden lépésre.
Adyligetnél egy kolléga elmaradt, 13-an folytattuk. Elmaradt a karácsonyfa is, ahogy a Hosszú-Erdő-hegy után a gerincen kolbászoltunk. Mármint úgy maradt el, hogy nem volt ott. Ekkor jelentkezett az egyetlen nagyobb akadály, a patak. Rendesen meg volt áradva, így elsőre nem találtuk az átkelőhelyet. Kerestük jobbra is, balra is, végül találtunk egy alkalmas követ, amin dobbantani lehetett. A körülményekhez képest egész könnyen fölzavartunk a Remete-hegyre, és vidáman meneteltünk tovább a kéken. Végig erős tempót diktáltak a srácok, ha nem is 5-ös, de ilyen körülmények között a 4 is épp elegendő. A Kálvária-domb felé épp csak odabiccentettünk, és siettünk tovább. A Zsíros-hegyen még egyszer megálltunk, hogy kitekintsünk és elfogyasszuk maradék elemózsiánkat. Már láttuk a templomtornyot, amikor a helybéli kollégát elcsábította az ágya. Így végül tizenketten értünk be a templomhoz, bő 8 órás idővel, a GPS szerint 32 km gyaloglással.
Jólesett! Mindenkinek köszönöm, aki eljött! Neveket bocs, de nem írok, mert mindenkit nem tudnék felsorolni, kivételezni meg nem akarok!
Jövőre ugyanitt rendesen!