Év eleji bemelegítős, bratyóval kocogós.
Hidegnek hideg van, de azért nem borzasztó az idő. Nincs szél, nincs köd, nincs atomcsapás, van helyette holdvilág, és némi hó, ami által kinyílik kissé az éjszaka sötétje. Első és eddigi utolsó részvételemhez képest jópár új pont van, de ez nem olyan meglepő, mert ‘tán 2010-ben voltam itt. Sokáig húzodott az ismétlés.
Elsőre mindjárt egy új ponttal nyitunk, a Mária-heggyel. Pofon egyszerű megközelítés a sárgán, a letérő pedig eltéveszthetetlen a sok kiránduló miatt. Innen ki erre, ki arra folytatja útját. Mi toronyiránt az Ilona-lak felé. Persze nem egyszerű, mert először némi bedőlt fás részen le kell ereszkedni a Mária-völgybe, majd egy jó irányba haladó kevésbé járt úton fel a Meszes-hegy gerincére. Innen újra le a Cseresznyés-völgybe egy ágas-bogas fiataloson át és már kapaszkodhatunk is a házhoz, részben fiataloson át. Úgy 100 méterre a háztól érjük el a gerincet.
Jót kortyolunk a meleg teából, ma már nem sok ilyenben lesz részünk. Fejenként 8 deci termoszban tartott teát kell beosztani estére. Zsír-hegy felé eleinte egyértemű az út, aztán a szekérutakkal sűrűn átszőtt részen már többször meg kell állni tájékozódni. Végül iránymenetben közelítjük meg itt is a pontot. A sűrű bozótban jól jött a kiakasztott piros lámpás.
Még az enyhe szellő is kellemetlen, úgyhogy nem is zavarunk sokat, a keskeny ösvényen térünk vissza a szekérútra. Ezért-azért meg-megállunk, amihez nem szoktam hozzá, de első a biztonság. A meglepetés pontot nem szabad kihagyni, ha már úgyis útba esik. Kissé jellegtelen a dombtető, de a fákra kötözött túrórudik feledobják a helyet. Az akkumulátorokat megviseli a hideg, egy telefon és egy lámpa már most döglődik. Bár van tartalék, de kicsit korai ez még.
Nagy-Kopasz felé Csipivel kerülgetjük egymást. Ő gyorsabb, de mégis mi érünk előbb oda a nyiladékon átvágva. Kortyolunk egy kis kávét (ellátmány!) és jöhet egy könnyű ereszkedés a Tarnai-hegyre. Ismeretlen szakasz, de egy levezető szekérút miatt könnyű, lent a völgyben pedig már látszik a pont. Visszafelé Meggyesi Gergőékkel és Csipivel kerülgetjük egymást. Ha nem figyelek oda, mennék velük, de bátyám szól, hogy az neki sok lenne, így visszaveszek. Talán rövidebb lenne, ha betérnénk a Szarvas-árokba és onnan támadnánk a pontot, de a zöld kereszten haladva biztosabb és a kissé hosszabb táv ellenére is talán gyorsabb az eljutás. A többiek kissé túlfutnak a ponton, mi már indulóban vagyunk, mikor megérkeznek.
Innen jön egy kis ügyetlenkedés. Ha korábban van egy kis időm és alaposan átnézem a térképet, akkor szépen a Cserkészpark irányában mennénk a Hosszú-Erdő-hegynek (~3km megtakarítás), így viszont a jelzett utat választjuk Remeteszőlősnek. Úgy emlékeztem, hogy a Kálvária-domb közel van a Remete-hegyi kaptatóhoz, a nyiladék alatt de tévedtem. Hely hiányában nem írnám le Csipi átkozódását, meg biztosítanám is vele menetjegyem a purgatóriumba. Ha már így esett akkor olcsóbb elmenni a valódi pontig. Inkább a keresésre fordított időt sajnálom, mint azt a 600 méternyi plusz távot és 30 méter szintet (itthon lemértem az alternatív úthoz képest az eltérést).
No, akkor jöjjön a Hosszú-Erdő-hegy. Nem találjuk meg a térkép által jelzett kis ösvényt így a jelzésen megyünk a csúcsra, utána viszont nem követjük a kék kör kacskaringóit, aszfalton racionalizálunk a Fazekas-hegy felé, útba ejtve egy működő(!) közkutat. Átmenetileg enyhül a vízhiány. A korábbi túráról felismerem az út emelkedőjét és a csúcsbunkert.
Nagyon telik az idő, tempósabbra kellene váltani, de Zolit nem akarom leszedálni. Azt hittem 2-3 felé be tudunk caplatni, de így inkább a szintidős teljesítés esélyes. Hűvösvölgytől a haladósabb kéket választjuk és különösebb erőlködés nélkül szerezzük meg a Homok-hegy pecsétjét. A Vihar-dombra ismerek egy ösvényt, de sötétben nem találom meg a bejáratot, így a hegy derekáig iránymenetben csapatunk a gezemicésben. Itt sem idézném Csipit, de ez is gyorsabb, mint a sárgán körbe. Kálvária-hegy nem nagy ügy, főleg úgy, hogy a sárga helyett a zöldön és a piros bringaúton közelítjük meg a sárga háromszöget.
Nincs más hátra, mint a Felsberg, de át kell vágni hozzá Solymáron. A településig némi jelzetlen utat igénybe véve nincs gond, de utána van töketlenkedés. Nincsenek utcanevek a térképen, így bajos a tájékozódás. Azért elvergődünk a zöldre, majd a bányához. Feltekintve látszik, hogy mások a barlangtól ereszkednek alá. Csipi rettenetesbe kapcsolva elindul, hogy szintidőn belül beérjen a célba. Mi kényelmesen meglevesezünk. Ezen már nem múlik semmi -meg Zoli igényli is- aztán egy jelzetlen ösvényen kezdve, később iránymenetbe váltva bukkanunk ki a Zsíros-hegyi turistaház romjaihoz. Innen már csak becsorgunk a célba, ahol meglepetésünkre nincs Csipi. Úgy negyed órával később ér be meglehetősen feldúlt állapotba. felfelé eltévedt, és visszakeveredett Solymárra kicsúszva a szintidőből 🙁 Ne haragudj Csipi, úgy érzem ebben az én kezem is benne van!
A túra egyébként igen élvezetes volt, ha van időm és jobban át tudom nézni a térképet, ne adj isten be tudok járni 1-1 bizonytalan részt, akkor meg jóval gyorsabb is, de azt hiszem a helyszíni rögtönzés adja az igazi zamatát az egésznek. Köszönet a pontőröknek a kemény helytállásért, ha tehetem (tehetjük), jövőre újra jövünk!