Ropogó lépteim magányos zajánál csak az erdő tiszta, sűrű csendje volt hangosabb.
Szombat este a Budai-Hegység Távoli Csúcsai extrém éjszakai teljesítménytúrán vettem részt. Egy túrán, ami nem a távról, nem a kijelölt pályáról szólt.
Egy túrán, ahol Takács Krisztián Csipi rajtoltatott el, és TheCsanya várt az első, Meszes-hegyi ellenőrzőponton.
10 budai hegycsúcsot kellett felkeresni tetszőleges sorrendben, amiből hármat a helyszínen a rajt előtt árultak el a szervezők. Tehát az útvonalat saját magának rakta össze az ember. Ez ám az igazán extrém kihívás. Könnyű úgy menni, hogy csak a szalagokat követed. Tegnap éjjel volt olyan, hogy nemhogy szalag, de jelzés sem volt az ösvényen, amin haladtam. Jobbára a többi induló nyomait követtem, de akadt olyan szakasz is, ahol vaddisznó nyomokon kívül nem volt egyéb.
„Félelmetes az erdő éjjel? Hogy fogom tudni teljesíteni egyedül?” Hasonló kérdések még csak meg sem fordultak a fejemben. Értetlenül állok előtte, mert magamtól, csak úgy biztosan nem vágnék neki egy ilyen dolognak az ismeretlen erdőben. Legalábbis így volt ez eddig.
Egy pillanatig sem volt megingás.
Csak mentem. Éjjel a hóban. Egyedül. És minden percét imádtam!
Eleinte olyan köd volt Nagykovácsiból kiérve, hogy a fejlámpám fénye szinte zavart, elvakított. Aztán ahogy tisztult az idő, néhol megálltam és lekapcsoltam a lámpámat, hogy lássak. Lássam a tiszta sötétséget. Eleinte még a csillagok és a Hold fénye sem világította meg a havas hegyoldalakat. Nem látszott más, csak a mély és ijesztően nyugtató sötét.
Csak mentem pontról pontra, pecséteket gyűjtve. Magammal diskurálva igyekeztem megtalálni a pontok közti legrövidebb utat több-kevesebb sikerrel. Nagyokat kapaszkodtam felfelé, és nagyokat ereszkedtem lefelé. Természetesen el is rontottam a sorrendet, így volt egy fölösleges köröm, de igazából semmi nem volt fölösleges. Tanultam.
Tanultam például irányokat. Hogy a rövidebb nem mindig gyorsabb. Hogy a jobb nem mindig jobb.
A pecsételő pontok megnyugvást jelentettek. Volt, ahol sátorban fekve, beöltözve vártak minket a pecséttel, az Ilona-laknál fűtött turistaház és forró tea fogadott, a Kálvária-dombon tábortűz, zene, vaníliás karika. Az Alsó-Zsíros-hegyi bónusz pecsételő ponton égőkkel kivilágított fenyőfa várt, alatta ajándék doboz, mely a Csendes éjt játszotta, amikor kinyitottam. Nagykovácsiig meg is volt, mi szólt a fejemben.
7 óra 12 perc, távot nem tudok, majd összerakom az útvonalat emlékezetből 🙂
Életre szóló élmény, kaland volt ez nekem. Az első volt, de biztosan nem az utolsó.
#extremetrailhungaryse #trailrunning #BHTCS
