A Budai-hegység Távoli Csúcsai –
téli, éjszakai, extrém teljesítménytúra (40 km/ 1400 m össz-szintemelkedés, nettó idő 4 óra 22 perc, bruttó idő 4 óra 53 perc).
Az előző napi, erősen lesavasító sítúraverseny után, szombat este inkább nem a szokásos BHMTCS-n indultam, gondoltam, a BHTCS is elég lesz. A végén azért hiányzott az a kb. 10 plusz km, hogy meglegyen a szokásos jóleső fáradtság…
🙂
Jó kis társaságban volt szerencsém futni, kellemes tempóban.
„A minden évben január elsõ szombatjának éjszakáján megrendezésre kerülõ éjszakai teljesítménytúra során 11 hegycsúcsot kell felkeresni, köztük több olyat is, ahová nem vezet jelzett turistaút. Olyan csúcsok kerülnek be az itinerbe, amelyek egy része kevésbé ismert, de mégis egyedülálló látványosságot, panorámát nyújt. Ezeket megtalálni persze az éjszaka sötétje és az esetleges hó viszontagságai közepette sem lehetetlen (különösen a modern technika segítségével).
A megadott pontokat tetszőleges sorrendben kell felkeresni. A csúcsokon pontőrök várják a túrázókat, és pecsételéssel igazolják a pont megtalálását. Ha a megkeresendő csúcsokat a térképen összekötnénk, akkor egy szabálytalan köralakot kapnánk, míg a rajt/cél pont ennek belsejében helyezkedik el. A túra során tehát majdnem egy teljes kört teszünk meg, amihez pluszba jön a rajt/cél pontból kiinduló két „sugár”. Ennek tudatában úgy érdemes megválasztani az útvonalat, hogy az egymástól – kilométerben és szintkülönbségben – legnagyobb távolságra lévő két pont közötti szakasz maradjon ki úgy, hogy a cserébe kapott két „sugár” megérje.”