Életem első éjszakai teljesítménytúrája volt a 2017-es BHTCS.
Mivel a Budai-hegységben lakom, ismerem a környéket, de azért az előre megadott csúcsokat a túra előtt felkerestem. A várható -20 C fok miatt a rokonság próbált lebeszélni, de aztán 22 éves fiammal csak belevágtunk, és nagyon nem bántuk meg. Nem volt tapasztalatom abban, hogy ilyen hidegben milyen ruházatban jó elindulni, végül a legmelegebb cipőmben, síkabátomban mentem, így azért az emelkedőkön néhol sikerült megizzadnom, aminek következtében a lejtőkön a kabát belső zsebében megfagyott a testpára. A terepismeretnek köszönhetően a 10 csúcsot sikerült 8:18 alatt bejárnunk. A Sportstracker 41 km-t mért. Csak 2-3x tévedtünk el egy kicsit, de ez összességében talán + 1 km-t jelenthetett.
18.15-kor indultunk a plébániáról. Számunkra a Nagykovácsi, Adyliget környéki terep volt kevésbé ismert, ezért még pihenten ezeket akartuk letudni, így az óramutató járásával megegyező irányban indultunk (Felsberg>Kálvária-domb>Hosszúerdő-hegy stb.). Mint kiderült a túratársak nagyobb része az ellenkező irányba vágott neki, így a túra első és utolsó harmadában szinte teljesen egyedül róttuk a kilométereket a fiammal, a középső harmadban pedig folyamatosan nagy volt a „szembeforgalom”.
A Felsberg-bányához levezető ösvény megtalálása okozta az első fejtörést, de a velünk egyidőben induló tapasztaltabb túratársak segítettek. A 2 kedves pontőr lány a Kálvária-dombon nagyon fázott, mi voltunk a 2. pecsételők. A Hosszúerdő-hegyhez vezető ösvényen sikerült egy fürésszel ugyan levágott, de az útba azért belógó vastag ágat a bal bokámmal telibe találni, de szerencsére tudtam folytatni, bár kb. féldiónyira dagadt a bokám. Drága SILVA Ninox II, elemes lámpám kb. 3 óráig bírta a hidegben a kihívást (30 órát igér a specifikáció), így a Fekete-hegyhez vezető hosszú szakaszon, kihasználtuk a holdfényt és lámpa nélkül magányosan haladtunk. Fiam olcsó tölthető decathlonos lámpája egyébként sokkal jobban vizsgázott és még a túra végén is reflektorként világított. Én a túra végefelé azzal bírtam működésre bírni a lámpámat, hogy betettem a kabátom alá, hogy az elemek kicsit felmelegedjenek.
A Fekete-hegynél és a Tarnai-hegynél már sorra jöttek szembe, előbb a futók, majd a túratársaságok is, ezeken a pontokon nagy volt a forgalom, aminek a hosszú magányos kilométerek után örültünk, hisz így a pontokat is könnyebben találtuk meg.
A Csergezán-kilátó után már szinte nem jött szembe senki, így a Vasvári-hegyet kicsit nehezebben találtuk meg, ahol nem a szokásos piros lámpa, hanem egy kékesen derengő fényfüzér jelezte a pontot. Az eldugott Zsír-hegyi ponthoz, az ágakra felragasztott fehér szalagok jelezték a sürű, szúrós bozótosban a legjobban járható ösvényt. Ezeket a jelzéseket már az előzetes bejáráskor is láttam, nem tudom, hogy a rendezők vagy valamelyik túrázó helyezte-e ki.
A legjobban a Csergezán kilátó és Ilona-lak közötti könnyű lejtős szakaszon fáztunk, így az Ilona-lakban majd 20 percet melegedtünk. Ez alatt azon gondolkodtunk, hogy a kb. 2 km-el hosszabb, de könnyebb visszafelé vezető szekérutakat, vagy a Meszes-hegyre felvezető meredek ösvényt válasszuk (a pontőrök sem fogllatak ebben állást :-)), de végül ez utóbbi, rövidebb és nehezebb utat választottuk az utolsó ponthoz, a Mária-hegyre. Ott még rengeteg fagyott sportszelet várt a túrázokra, amiből fejenként kettőt megettünk.
A pontörök mindenütt nagyon barátságosak voltak, jól esett a változatos ellátmány (nápolyi, leves, csoki, szőlőcukor, kávé, tea stb.). Vérprofi szervezés, nagyon barátságos közeg, Köszönjük a szervezőnek ezt a kellemes élményt!
Amikor a túra után Nagykovácsiból hajnal 3-kor hazaindultunk, az autó kijelzője – 21,5 fokot mutatott (van fotó is róla), tehát a beharangozott nagy hideg nem volt üres ijesztgetés.