Az elmúlt években nem keltette fel az érdeklődésem ez a túra, hideg, hosszú, nehéz, éjszakai, stb.
Idén viszont az időjárás sem tűnt riasztónak, van jó fejlámpám is és elég keveset is fuottam a héten, és családilag is ideális egy hétvégi éjszakai futás.
A helyismeretem nulla ezen a terepen, ezért mindenképpen keresni kellett egy megbízható vezetőt. Csanyával egyeztettem először, helyi emberként rá bíztam volna magam, de a fél8-as indulás egy kicsit későinek tűnt. Végül szasza lett a befutó a 6-os indulással és a szintén alaposnak tűnő útvonalismerettel, ami miatt viszont hezitáltam, hogy Szasza és Áron nem az én tempómat futják, bármennyire is bizonygatta, hogy nem lesz gond. Végül kikértem lúdtalp tanácsát, aki ‘elengedett’. 🙂
Úgy készültem, hogy nem lesz szolgáltatás és folyadékutánpótlás sem, ezért a 6 órás tervezett időre hátizsákkal mentem 2 liter teával, csokikkal, pótelemekkel, egy plusz felsővel hideg esetén. Ez egy kis handicap-et jelentett, mivel mindenki más övtáskával jött. Még szerencse, hogy fogytam két kilót, így legalább elbírtam a teát, de azért feladatos edzésnek minősítettem a futást.
6-kor indultunk heten, innentől gyakorlatilag eseménytelenül teltek a kilométerek. A tájékozódást a többiekre bíztam, én néztem a fejlámpám csóváját, az utat, a többiek lábnyomát és igyekeztem jól beállítani a hőháztartásomat. Néha kicsit megszaladt a tempó, ilyenkor kapaszkodtam, a pontoknál pecsételés közben pihengettem. Gyorsabban mentünk, mint ami nekem kényelmes lett volna (kemény, de nem megszakítós tempó), de nem akartam mókusok martalékává válni.
A hűvösvölgyi lángososnál ittam jéghideg vizet, ezzel jól leforráztam a nyelőcsövem és begörcsölt tőle a gyomrom, úgyhogy innen egy kicsit nehezebb lett. Homok hegy (reptér sarka), Újlaki hegy még csak-csak, de a Kálvária hegy betette a kaput. Lefelé aztán helyrerázódtam, Remeteszőlősön jártunk 4 óránál, a 3/3-os elv utolsó harmada következik, immár hivatalosan is a küzdésé. A településen az életemért futottam, ha leszakadok, akkor végem, még három csúcs volt hátra, de a Kálvária dombról fogalmam sem volt, hogy merre van, így hörögve-prüszkölve, de tapadtam.
Amikor visszaértünk a K-re, és erre felfűzve már csak a Zsíros hegy és a Nagy-Szénás volt hátra, akkor elengedtem őket. Gyorsan beiktattam egy technikai szünetet, a görcsök miatt egy ideje már nem volt komfortos a futás. A Zsíros hegynél szerencsém volt, épp ott volt egy túrázó, aki útba igazított a Khsz-re, magamtól nem ment volna.
Utolsóként a Nagy-Szénás már T100-as emlékek alapján, a célban pedig P85 mintájára. Az aszfaltra kicsit helyrejött a mozgásom is, végül 6:21-es idővel csekkoltam.
Elégedett vagyok, hasonló volt, mint a Vulkánon, a táv 2/3-ig tudtam jól haladni, értelmes tempóban futni. A végére elhaltam, majd lesz ez még jobb is. A teából még a célban is maradt a tartályban, nyugodtan ihattam volna többet, ezért nem szeretem a hátizsákot, mert nem látom benne a szintet.
A célban azért kellett egy kis idő, mire életet leheltem magamba, hazafuvaroztam futótársainkat, itthon még vacsiztam kicsit és hajnali 2-kor már le is feküdtem.
Szuper volt a futás, csodaszépek a Jupiter holdjai, jó volt a társaság, a pontőröknek külön köszönet, volt egy-két igencsak szeles pont, ahol dacoltak az elemekkel. Köszi Szaszának és Áronnak a segítséget, lehet, hogy kicsit benne voltam abban, hogy nem lett meg a 6 órátok, sorry.